
ZARÁNDOKLATOK
Zarándoklatok
Zarándoklataink 2020-21-ben:
- Andocs - 2020. szeptember 6.
A Nagyboldogasszony plébánia szervezésében egynapos zarándoklaton vettünk részt, melynek célja az andocsi Nagyboldogasszony templom volt, ahol a székesfehérvári hívek hagyományos zarándoklatához csatlakozva vettünk részt az ünnepi szentmisén. A mise után meghallgattuk a helyi plébános kegyhely ismertetőjét, és megtekintettük az "öltöztetős" Mária-szobor számára évszázadok alatt adományozott gyönyörű ruhákat. Rövid séta keretében körbejártuk a szépen felújított templomkertet és szabadtéri miséző teret is.A hosszú út és a sok élmény után a közeli Tabon fogyasztottuk el a kiadós ebédet, majd indultunk is haza. Pihenőnk az országos hírű soltvadkerti cukrászdában volt, ahol egy-egy finom fagylalt mellett beszéltük át a nap élményeit.
- Zirc - 2020. augusztus 7-8.
Két napos zarándoklaton vett részt a Nagyboldogasszony plébánia közössége. Az utazók az egyházképviselői tagok, az új kántorunk, illetve a templom takarításában munkájukkal segítők és mások voltak. A hosszú buszozás után elfoglaltuk szállásunkat a zirci Jeskó panzióban, majd a Zirci Ciszterci Apátság templomába indultunk, ahol tárlatvezetéssel megismerhettük a bazilika történetét, építészeti és képzőművészeti kincseit. A szakvezetést követő rövid séta után szentmisén vettünk részt. A vacsorát a szálláshelyen fogyasztottuk el, majd Szőke László vezetésével a szentmisére való felkészülésről és a szertartás teljes figyelemmel történő követéséről vezetett közösségépítő beszélgetést.
A zarándoklat második napját
reggelivel kezdtük, majd az apátságban töltöttük el a délelőttöt. Itt
szakvezetés mellett megcsodálhattuk a gyönyörű könyvtárat, megtekintettük az
apátság történetét bemutató interaktív kiállítást, végül egy kellemes sétával
bejártuk az arborétumot.Ebéd után útnak indultunk haza,
de kihasználva a nyári jó időt, rövid kitérőt tettünk a Balatonhoz is. Szép
élményekkel gazdagodva értünk haza.
- Esztergom - 2021 tavasza
Zarándokutaink 2019-ben:
- Petőfiszállás-Pálosszentkút - 2019. szeptember 8.
Hűvös, párás őszi reggelen indultunk útra, hogy együtt ünnepeljük Kisboldogasszony napját a pálosszentkúti kegyhelyen. A 42 fős társaság főként idős kiszombori lakosokból állt, de néhány gyermek is velünk tartott. Miután megérkeztünk a Pálosszentkútra, rövid sétával megismerkedtünk a szépen kiépített kegyhellyel, majd 10 órakor kezdődött az ünnepi szentmise, amit körmenet követett. Nagyszerű közösségi élményt nyújtott az együtt imádkozás és éneklés ezen a szép, bár kevésbé népszerű zarándokhelyen. Az ebédet Kiskunfélegyházán fogyasztottuk el a Kulacs étteremben. Mindenki meg volt elégedve mind az ételek minőségével, mind a mennyiséggel, mind pedig a kiszolgálással. Mivel időnk engedte és a nap is kisütött, egy óra városnézést is beiktattunk Kiskunfélegyháza központjában, amit ki-ki saját belátása, igénye szerint tölthetett el. A résztvevők a zarándoklatról lelkileg felfrissülve, ám testben igen megfáradva tértek haza.
- Mátraverebély-Szentkút - 2019. július 6-7.
Két napos zarándoklaton vett részt a Nagyboldogasszony plébánia közössége. Az utazók ezúttal az NCD közösségfejlesztési folyamatban aktívan résztvevők, az egyházképviselői tagok, a kántorunk, illetve a templom takarításában munkájukkal segítők voltak. A hosszú buszozás után tartalmas lélekfelfrissítő program várt ránk: kegyhelyismertetés, szentmise, séta a remetebarlangokhoz és a Szent László-forráshoz. Vacsora után Guba Imre vezetésével közösségépítő előadást és foglalkozáson vettünk részt. Az éjszakát a kegyhely modern zarándokszállásán töltöttük. Vasárnap részt vettünk az ünnepi szentmisén, és ebéd után útnak indultunk haza. Szép élményekkel gazdagodva este értünk haza.
- Tihany - 2019. április 8.
A Kiszombor-Nagyboldogasszony Plébánia az EFOP-1.3.7-17-2017-00127 pályázat keretében zarándokúton vett részt 2019. április 8-án. A közösség a Tihanyi Apátságba látogatott, ahol kedves vendéglátásban volt részük, és betekinthettek az Apátság mindennapi életének "kulisszatitkaiba" is. Megcsodálhatták a barokk stílusban épült, gazdag díszítésű templomot, az alapító király, I. András sírját a királykriptában, a gyönyörű templomi orgonát és a csodálatos kilátást a Balatonra. Kikeresték a kolostor alapító oklevelében -amit a magyar nyelv legrégebbi írásos emlékének tekintünk - a magyar szavakat. Tárlatvezetőnk mesélt az utolsó magyar király, IV. Károly és felesége, Zita királyné a kolostorban töltött napjairól, ahonnan Madeira szigetére száműzték őket. Az Apátság kápolnájában Varga Attila Atya szentmisét celebrált a csoportnak. Néhányan meglátogatták a Rege kávézót, ami az ország legszebb panorámájú cukrászdája. Mindenki lelkileg feltöltődve és a szépség élményével tért haza. Dr. Korzenszky Richárd OSB, a tihanyi bencés apátság perjelének szavaival fogadták és egyben búcsúztatták a kis közösséget: "Béke az érkezőknek, áldás a távozóknak!"
2018-ban három zarándokutat szerveztünk:
- Pannonhalma - 2018. április 9.
- Máriagyűd - 2018. július 2.
- Máriapócs - 2018. szeptember 8-9.

2018.04.09. - Pannonhalma
5:00-kor indulás a templom elől
9:30 Megérkezés: Pannonhalmi Gyümölcsoltó Boldogasszony templom: - szentmise, templom bemutatása
11:00 Szabad program: Pannonhalma megtekintése
12:00 A Pannonhalmi Főapátság megtekintése helyi tárlatvezető segítségével.
14:00 Ebéd az écsi Kerekes Csárdában.
15:00 Hazaindulás.
A projekt első zarándoklata az ősi Pannonhalmára vezette a 38 fős lelkes csoportot, melynek tagjai főként Kiszombor idősebb lakosai voltak. A kora indulás ellenére jó hangulatban telt az utazás, az időjárás is kedvezett. A csoportot elkísérte a kiszombori plébános is, aki a váraljai templomban tartott hálaadó szentmisét a szerencsés megérkezésért és a nap programjaiért. A szentmise után rövid sétával értünk fel a várba, ahol szervezett tárlatvezetés keretében ismerhettük meg a pannonhalmi vártemplom sok-sok nevezetességét: a könyvtárat, a kerengőt, az ereklyét, a szerzetesek életét, a felújítások menetét, de részt vettünk a szerzetesek minden napi imádságán, és megtekintettünk egy képzőművészeti kiállítást is.
A tartalmas délelőtti program után a közeli Écs település egyik éttermében fogyasztottuk el a finom ebédet, majd kissé fáradtan, de az élményektől gazdagodva indultunk haza.
A kötelező pihenőidőket betartva az utazás kissé hosszúnak tűnt, de este nyolc óra körül biztonságban megérkeztünk Kiszomborra.
Képes beszámoló:
https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.421051118370434&type=3

2018.07.02. - Máriagyűd
Program
5:00-kor Indulás a templom elől
10:00 Megérkezés Máriagyűdre, mise a Kegytemplomban
11:30 Szabad program, a Kegytemplom és környékének megtekintése
12:30 Ebéd a Domus Mariae Lelkigyakorlatos Házban
14:30 A Siklósi vár megtekintése
16:00 Várható hazaindulás
Kellemes nyári reggelen indultunk útra, hogy együtt ünnepeljük Sarlós Boldogasszony napját a máriagyűdi kegytemplomban. A 40 fős társaság főként nyugdíjas kiszombori lakosokból állt, de két gyermek is jött velünk, akik példaadó áhítattal élték meg a szertartásokat.
Délelőtt tíz óra előtt érkeztünk Máriagyűdre, ahol rövid sétával megtekintettük a néhány éve felújított kegytemplomot és környékét. Tíz órakor kezdődött az ünnepi szentmise, amit rózsafűzéres körmenet követett. Jó volt, igazi áhítatos közösségi élményt nyújtott az együtt imádkozás és éneklés a máriagyűdi kegytemplom melletti dombra vezető ösvényen vonulva. Az ebédet a templom melletti zarándokház fedett udvarrészében fogyasztottuk el, majd rövid pihenő után elbúcsúztunk Gyűdtől, hogy legyen időnk megtekinteni a közeli siklósi várat is. Ott azt tapasztaltuk, hogy ezt a történelmi építészeti emléket is nagyszerűen felújították, modernizálták, és a látogatók számára valóságos élmény a meglátogatása. Az egyes kiállítási tárgyak mását például fel is lehet venni, ki is lehet próbálni, ami igazán közel hozza hozzánk a történelmet. Természetesen a felújítás és modernizáció nem módosította a vár eredeti arculatát, szerkezetét.
A hazafelé vezető úton az alföldi ember szemének szokatlan dombos tájban gyönyörködtünk. Kiváltképp szép látványt nyújtott a villányi borvidék: a szőlőültetvények végeláthatatlan sora és pedáns rendje mind az emberi munka dicséretét zengték.
Képes beszámoló:
https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.448916178917261&type=3
https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.448997878909091&type=3
2018.09.08-9. - Máriapócs
Program
2018. szeptember 08., szombat
10:00 Indulás
18:00 Megérkezés Máriapócsra, szállás elfoglalása
19:00 Vacsora
20:00 Közös beszélgetés
2018. szeptember 09., vasárnap
7:00 Reggeli
8:00 Szentmise
10:00 Ige liturgia
13:00 Ebéd a Zarándokházban
15:00 Haza indulás
20:00
Várható hazaérkezés
Képes beszámoló:
https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.507326069742938&type=3