
MINDENSZENTEK NAPI KONCERT
Mindenszentek napi koncert
2018. november 1.
17:00 órától a szentmise keretében, illetve a szentmisét követően
A makói Dr. Mihálka György Vegyeskar 1988. október 15-én alakult 38 fős létszámmal a kórusmuzsikát kedvelő makói lakosokból. A karnagya 15 évig Dr. Mihálka György professzor karnagy volt.
Az együttes alapvető feladatának tartja a kórusművek népszerűsítését a városban, részt vesz Makó és a környező községek közéletében, kapcsolatokat létesít és ápol más kórusokkal, különböző versenyeken, fesztiválokon lép fel itthon és külföldön egyaránt.
Az énekkar rendszeresen szerepel városi ünnepeken, kiállítások megnyitóján, egyéb rendezvényeken. Koncertezett a környező községekben: Apátfalva, Királyhegyes, Földeák, Kiszombor, Maroslele, Deszk.
Baráti kapcsolatot ápol más városok énekkaraival. Közös koncertet adott az ott működő kórusokkal: Csongrád, Eger, Hódmezővásárhely, Kiskunfélegyháza, Szentes, Szeged, Baja, Tiszaföldvár, Monostorapáti, Kistelek, Dévaványa, Gyomaendrőd.
Élő kapcsolatot alakított ki a határainkon túli magyar nemzetiségű városokkal, falvakkal, az ott működő művészeti együttesekkel: Csíkszereda, Igazfalva, Kassa, Lugos, Szapáryfalva, Szabadka, Tusnád, Zsombolya, Nagyvárad.
Rendszeresen koncertezik külföldön is: Olaszország - Molfetta, Németország - Reine, Görögország - Lefkada, Montenegró - Herceg Novi, Szlovénia - Velenje, Csehország - Prága, Lengyelország - Krakkó, Horvátország - Klek és Fiume.
Működése alatt 3 rádiófelvétel készült a Kóruspódium műsorában.
A vegyeskar két alkalommal nyerte el a KÓTA arany minősítését. Legutóbb 2011-ben, Kisteleken.
2000-ben a kórus szervezeti működése megváltozott, egyesületté alakult. Jelenlegi karnagya Gilinger Ildikó.
A kórus most 48 fővel működik. Egy jól összeszokott, vidám hangulatú csapat. Próbáit heti rendszerességgel tartja. A tagság fontosnak tartja a hagyományteremtést, hagyományápolást. Az együttes minden esztendőben megrendezi az adventi koncertjét, s a karácsony előtti utolsó gyertyagyújtás rendszeresen a kórus koncertje. Emellett rendszeressé vált a nyári kórustábor, a farsang, egymás névnapjának, születésnapjának megünneplése.
A kórus jelentős kottatárral rendelkezik. Repertoárján a legkülönfélébb kórusművek szerepelnek, a népdalfeldolgozásoktól a klasszikus műveken át egészen a musicalekig.
Műsoruk:
- Halmos László: Minden földek
- Knut Nystedt: Laudate
- Palestrina: Jesu, rex admirabilis
- Daniel Leo Simpson: Ave Verum Corpus
- Charpentier: Te Deum
- Gebhardi: Béke a földön
- Gounod: Ave Maria
- Mary Lynn Laghtfoot: Dona Nobis Pacem
- Giulio Caccini: Ave Maria
- Otto Fischer: Bár volnék kisharang
- Mary Donelly: Song of peace + Dona nobis pacem
- Martin Nystrom: As the deer
- Gordon Young: Alleluia
- Hazafelé - néger spirituale Steiner Béla feldolgozásában
Szólót énekel: Dányi Beáta és Rakonczás Pál
Zongorán közreműködik: Benkő Zoltán
Vezényel: Gilinger Ildikó




